Kisbéri-félvér

Elsősorban hátaslónak való, nemes, elegáns megjelenésű, szilárd szervezetű, többnyire élénk vérmérsékletű, de könnyen kezelhető fajta.

Könnyű fogatos használatra, gyors fogatokba kiválóan alkalmas. Színe leggyakrabban sárga, de sok pej, szürke, fekete egyed is van köztük. A tarka szín a fajtában nem fordul elő.

Legjobb egyedei a military, a díjugratás, a díjlovaglás vagy a fogathajtás szakágban a nemzetközi mezőnyben is képesek versenyezni.

Az immár 150 éves magyar fajta kialakulása Kisbér város nevéhez fűződik. Kisbéren 1853-ban alapítottak katonai ménest azzal a céllal, hogy a hadsereg számára megfelelő mennyiségű és minőségű, elsősorban hátas használatra alkalmas lovat adjon.

A kancákat tekintve meglehetősen vegyes anyagon indult a tenyésztés: bábolnai, mezőhegyesi, norfolki, mecklenburgi, erdélyi, stb. eredetű állomány képezte a ménes magját, amit következetesen angol telivér ménekkel fedeztettek akár 6-8 generáción keresztül. Cél volt olyan nemes, elegáns félvér ló tenyésztése, amely az angol telivéreknek csak a jó tulajdonságait hordozza. Amikor az angol telivérek használata már kezdte negatív irányba befolyásolni a ménes, illetve a fajta minőségét, akkor félvér méneket is felállítottak.

A XX. század elején az angol telivéren kívül tenyésztésbe került Kisbéren három trakehneni mén is. A II: Világháború után - a háborús veszteségeken túl - a sportirányú meggondolatlan keresztezési programnak is áldozatul esett a fajta, mert hamar észrevették a tenyésztők, hogy a kemény, kitartó, nemes, acélos magas félvér fajta és a nyugat-európai sportló fajták keresztezéséből kiváló sportlovak születtek.

Elsődleges tenyészkörzete Kisbér és környéke mellett Tolna, Vas, Zala és Szabolcs-Szatmár megye volt.

A fajtát ma a Kisbéri-félvér és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület törzskönyvezi, illetve látja el a fajtafenntartással kapcsolatos teendőket.

Szerző/Forrás: GAZDA Kiadó